Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az egészségről kicsit egészségtelenül... 2.-ik rész

Sziasztok! Mint ahogy az előző részben írtam, most a tápanyagok hiányáról fogok írni, a szervezetünkre nézve!

Az előző részben már írtam, hogy én is lefogytam, de ezzel együtt sokszor levert, fáradékony, és erőtlen voltam!Ez amiatt volt, mert a végén már szinte semmit nem ettem, vagy legalábbis nagyon keveset! Minden tápanyagot megvontam a szervezetemtől.Ezért is mondom, hogy a sikeres fogyás az a megfelelő, és minőségi ételekből, és a mozgásból kell, hogy álljon! Tápanyagok!Szénhidrátok, fehérjék, és vitaminok, sok-sok vízfogyasztással párban!Majd edzés, vagy legalábbis valamilyen mozgásforma! Teljes kiőrlésű pékárukat fogyasszunk, mert ezt a szervezetünk lassan dolgozza fel, ergo nem leszünk rövid időn belül farkaséhesek!Ezeket a termékeket most már szinte mindenhol megvásárolhatjuk, bár az áruk még kicsit drágább, de ennyit megér, én úgy gondolom! A fehérjék elengedhetetlenek , ha izmot szeretnénk építeni, persze csak és kizárólag edzés mellett, mert magától nem nő, és fejlődik az izom! :) Vitaminokat úgy gondolom zöldségekkel is vihetünk be, de már nagyon sok kapszula van a piacon, amit érdemes megvásárolnunk, ráadásul az áruk is elfogadható!Sokat teszünk az egészségünkért velük!Vízfogyasztás azért is fontos, mert felpörgeti az anyagcserét, és hidratálja a szervezetet.Nem leszünk fáradtak, az agyunk is jobban fog pörögni. A másnaposság tüneteit szerintem nagyon sokan ismerjük, amikor szinte széthasad a fejünk, rosszul vagyunk, na nagy részben ez is a vizhiány tünete.Az alkohol kihajtja a szervezetből a vizet, és emiatt lesznek ilyen tüneteink.Tehát igyunk sokat, pláne edzésnapon! A dietetikusok szerint amúgy változatosan kellene étkeznünk, és mindenféle ételeket kellene fogyasztanunk, mert ezzel biztosítjuk a szervezetünknek a megfelelő tápanyagokat! Ehhez egy nagyszerű segítség ez az oldal: https://kaloriabazis.hu/ 

Nekem nagyon sokat segített, mert a használata pofonegyszerű!Regisztrálunk rá, és már meg is lehet adni, hogy mi a célunk:fogyás, esetlegesen hízás, milyen időn belül! Megmutatja, hogy mennyi kalóriát tartalmaz az aktuálisan elfogyasztott étel, és mennyit ehetünk még aznap, ahhoz, hogy elérjük a célunkat!Ráadásul, még az edzés, vagy mozgás fajtánál is leírja, amit aznap végeztünk, hogy mennyi kalóriát égettünk vele! Frankó kis oldal, megéri használni! :)

Tehát összegzésképp, együnk mindenből, ne vonjunk meg magunktól semmit, igyunk sokat, és mozogjunk mellette, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkbe! Ennyit szerettem volna ezzel kapcsolatban írni,a következő részben az edzés típusokról lesz szó! :)

Addig is legyetek jók, vagy rosszak, de ha tükörbe néztek, mosolyogjatok! :) 

Sziasztok!

0 Tovább

Az egészségről kicsit egészségtelenül...

Sziasztok!

Egészség!Mit nevezünk egészségnek?Most írhatnám ide azt a csomó közhelyet,amit nyilván már hallottatok eleget,de inkább kicsit megkerülöm ezt a dolgot!

Írtam,hogy kicsit egészségtelenül,ez alatt azt értem,hogy dohányzom.Immáron húsz éve lassan!Viszont bíztatni senkit nem szeretnék erre,higgyétek el,ez egyáltalán nem jó dolog!Büdösek lesztek,kicsit ingerlékenyebbek,ha nem gyújthattok rá,és ami a legfontosabb,betegebbek is.

Nos,akkor az egészség!Én úgy gondolom,mindig is úgy tartottam,ez a kérdés relatív!Élhetsz egészségesen,sportolhatsz heti 3 alkalommal,de egészséges sajnos ettől még nem feltétlenül leszel!Bár nagyot léphetsz felé! :)A fogyni kívánóknak mindig elmondják,hogy az első lépés,az ételek helyes megválasztása,majd az adagok csökkentése,és többszöri étkezés naponta!Ezzel mélységesen egyetértek!Mindig is kicsit túlsúlyos voltam,már gyerekként,és utána felnőttként is.Eljártam edzeni,volt hogy rendszeresen futottam,de fogyni igazából csak és kizárólag azzal tudtam,hogy elhagytam a hízlaló kajákat(sült krumpli,hamburger ,pizza stb,stb),és zöldséggel helyettesítettem őket,párolt csirkével!

Egyúttal elkezdtem számolni a kalóriákat!Ezzel el is értem,hogy 96 kilóról 79 kilóra fogyjak. Bár kétségtelenül vékonyabb voltam,az erőm is elfogyott... Valahogy nem éreztem magam jól a bőrömben.Aztán amilyen gyorsan leadtam a felesleget,olyan gyorsan vissza is jött,mert hát mint tudjuk,tud finom lenni a zöldségköret is,a párolt,és enyhény fűszerezett csirke,de messze nem annyira mint a hízlaló kaják,a szénhidrátban dúskáló virslis maxik,a jó kis házikolbász,a szalámik,amik mint tudjuk kalóriban magasan vernek mindenféle zöldséget!

Na,de akkor visszakanyarodva eredeti témánkhoz,úgy gondolom,hogy egészségesnek lenni,legelöször fejben kell.Jól kell magunkat érezni,szeretnünk kell,legalább egy picit azt amit csinálunk,legyen az edzés,munka,kötelezően elvégzendő dolgok.Majd ezután jöhetnek az általunk kitűzött célok:fogyás,erősödés,izmosodás,akármi,amiben szeretnénk változtatni,és változni!Egészségesnek lenni szerintem annyit tesz,hogy jól érezzük magunkat a bőrünkbe,és nem szenvedünk semmiféle betegségtől,a kondiciónk jó.Sokszor magunknak generáljuk a problémákat,mi saját magunk vagyunk a legnagyobb ellenségeink!Mi vagyunk azok,akik azt mondják maguknak,kövér,csúnya,vékony,buta vagy!Pedig az egészséghez hozzátartozik a megfelelő önbizalom,a saját testünk elfogadása.Ha ez megvan,és van bennünk egy egészséges (látjátok,itt is az egészséges szón van a hangsúly :) maximalizmus,akkor bármit elérhetünk! :) 

Elsőre ennyi,remélem nem untattalak titeket,a következő részben kicsit jobban belemegyek abba,hogy mivel lehet magunkat fejleszteni,hogyan lehet elérni azt a szintet,ami elegendő a változáshoz!Boncolgatom majd,hogy a koplalás,és a magunktól megvont tápanyagok hogyan befolyásolják közérzetünket,hangulatunkat!

Legyetek jók,vagy rosszak addig is,és mikor tükörbe néztek mosolyogjatok! :) 

Sziasztok!

0 Tovább

Üvözlet! :)

Sziasztok,üdvözlök mindenkit a blogon! :) Remélem sok fontos,és hasznos írást találtok a blogomban,mindenről,ami érdekel titeket a témával kapcsolatban! Próbálok érthetően,összeszedetten fogalmazni,de persze ha bármi kérdésetek lenne ezzel kapcsolatban,ne tartsátok magatokban,írjatok!! :)

Jó időtöltést kívánok! Üdvözlettel:Ska

0 Tovább

letterkep

blogavatar

"Azt hiszem, a legjelentősebb döntés, amit napról napra hozni tudok, az az általam megválasztott hozzáállás. Ez sokkal fontosabb, mint múltam, a taníttatásom, a gazdagságom, sikereim vagy kudarcaim, a hírnév vagy a fájdalom, hogy mások mit gondolnak, vagy mondanak rólam, a körülményeimről, a pozíciómról. A hozzáállás visz előre, vagy bénítja meg a fejlődésemet. Egyedül ez szítja a szenvedélyem, vagy ostromolja a reményem." Charles Rozell Swindoll